Mit kínálunk kollégáinknak?
Stabil háttér
Cégünk 1996 óta ismert és elismert részét képezi a magyarországi épületautomatikai iparágak. Az ország teljes területén jelen vagyunk és állunk. A sokévnyi tapasztalat, a gyakorlott szakmai csapat és a közösen elért sikerek stabil hátteret biztosítanak minden jelenlegi és jövendőbeli kollégánk számára.
Csapat, akikre számíthat
Közel 140 fős a csapatunk. Az egész országra kiterjedő munkavégzés miatt nem találkozunk mindennap, mégis biztosak lehetünk abban, hogy számíthatunk egymásra. Segítőkész, szakmailag jól felkészült versenytársunk mindig nyitottak az új munkatársak befogadására. Támogató, megbízható csapatként dolgozunk együtt.
Több mint munkahely
A Welltech-nél fontosnak tartjuk, hogy a szakmaiságon túl is megismerjük egymást, ezért rendszeres kötetlen programokkal, tematikus napokkal, közös szórakozással és csapatépítéssel, vidámabbá a munkát. Néha egy kicsit ki kell szakadnunk a mindennapi fáradalmakból, hogy aztán még lendületesebben menjen a munka.
Fejlődési lehetőség
Támogatjuk a kollégáink oktatását, tudásszintjüket figyelembe véve fejlesztjük őket, hiszen csak naprakész tudással és folyamatos fejlődéssel tarthatjuk magas színvonalon a csapatot, és az által a szolgáltatásainkat is. Kíváncsiak és nyitottak vagyunk az új lehetőségekre, és sokat teszünk az új felfedezésre.
Szakmai kihívások
Nincs két egyforma épület vagy feladat. Mindennap más és más kihívásokkal szembesülünk, és épp ez az, ami előre visz minket. Legyen az ipari létesítmény (mint az Apollo Gumigyár), kórház (mint a Szent Margit kórház), stadion (mint a Puskás Stadion), oktatási intézmény (mint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) vagy irodaház (mint az új MOL Campusz, a MOLszékháza), a kollégák egymást inspirálva oldják meg az előttük álló feladatokat. Mi rendszerben gondolkodunk.
Szakmai kihívások
- automatizálási projekt teljeskörű véghezvitele: létrehozás, elindítás és működésbe hozás,
- részvétel már a projekt tervezési fázisában is,
- épületautomatika rendszer működtető programjainak elkészítése,
- projektek helyszíni beüzemelése,
- kapcsolattartás a projekt helyszínen a Megrendelővel és Alvállalkozóval.
A mi jelöltünk vagy, ha
- villamosmérnöki vagy gépészmérnöki végzettséged van,
- legalább 5 éves, hasonló munkakörben szerzett tapasztalatod van,
- automatikai folyamatábrák, gépész- és villamos tervek olvasásának készségével rendelkezel,
- B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezel.
Előnyként értékeljük, ha
- értesz a PLC programozáshoz is,
- felelős műszaki vezetői jogosultságod van,
- kitűnő kommunikációs-, és kapcsolatteremtő készséggel rendelkezel,
- képes vagy az önálló munkavégzésre,
- kezdeményező vagy,
- lojálisan és hosszútávon gondolkozol,
- pontosan és precízen végzed a munkád.
Amit kínálunk Neked:
- hosszú távú munkalehetőséget, alkalmazotti jogviszonyban Magyarország egyik legnagyobb épületautomatika cégénél,
- versenyképes juttatási csomagot,
- szakmai kihívásokat,
- együttműködést egy támogató, megbízható csapattal,
- magánhasználatra is engedélyezett cégautót, laptopot, mobiltelefont